Lívia
Egyik lábammal idegesen trappolok, a karomon lévő órát másodpercenként nézem. Megbeszéltük, hogy senki nem fog elkésni az idei ’ kirándulásunkról ’. Most mégis itt állok, a pályaudvar kellős közepén: Ricsi, Adrián, Petra, Bence, Arnold, Eszter, ők meg sehol sincsenek, pedig fél óra múlva indul a vonat és még helyet is kell foglalni – talán még jegyet is kell valakinek vennie.
Szórakozottan firtatom a hajam, tegnap este kiegyenesítettem, hogy ne kelljen vele ma reggel vacakolnom. Meg vagyok elégedve a végeredménnyel, megérte megvennem azt a vadi új hajsütő vasat – megtartott egész éjjel pedig én elég forgolódós vagyok.
- Lívia! – Kiáltják valahonnan, összevissza tekintgetek jobbra – balra, de megmernék esküdni az égre is, hogy csak hallucináltam.
Vállat vonok.
Biztos valamelyik hülye gyökér ismert fel, nincs jobb mulatsága annál, hogy az én nevemet szólongassa.
- Lívia! – Idegesen tekintek ismét körbe: csak vadidegen arcok jönnek velem szembe, fiatal lányok és fiúk, hatalmas utazó táskával és sok – sok strand felszereléssel.
Valaki a hátamat kocogtatja. Túl idegesen, túl gyorsan és feszülten fordulok hátra.
- Hé, hé, nyugi van! – Hajol el időben Arnold, kezét maga elé tartja, hogy megvédje a testi épségét a kezemtől.
- Nem tudtam még megszokni két év alatt, hogy ti ennyit késtek – sóhajtok egy nagyot, lassan fújom ki a levegőt.
Hatalmas hőség van oda kint, mindenki lezser ruhában van, papucsban, tetőtől talpig bekenve naptejjel.
A vizit után meggyőződünk róla, hogy mindenünk meg van –e és, hogy mindenki készen áll – e az utazásra.
***
- Messze van még a Balaton? - Petra panaszosan szólal meg, kezeivel hevesen legyezi magát, elviselhetetlennek véli ezt a nyári hőséget – és persze mi is.
- Még egy óra – feszülten fújom ki ismét a levegőt.
Mindenki felsóhajt, pont egyszerre.
Két év alatt annyira össze szoktunk, mint még soha. Mindig csinálunk programot: valamikor átjönnek hozzám és filmet nézünk, valamikor csak pizzázunk, vagy össze ülünk egy kocsmában és iszunk, ameddig csak a májunk bírja!
- Ricsibe meg mi ütött? – Súgva kérdi Arnold. – Még mindig a múltkori ivászat alatt állna? Annak már lassan egy hónapja… - Értetlenül csóválja a fejét, majd óvatos pillantással néz Ricsire, aki a fejét a vonat ablakának támasztja, és a fülében egy fülhallgató van.
Vajon hall minket?
- Nem tudom, nem beszéltem vele – hazudom nekik egyből. – Lehet, hogy a másnaposság nála akár hónapokig is eltarthat…
- Nagyon vicces valaki – Jegyzi meg Eszter csípősen, kicsit pimaszosan. – Ha igazán érdekel, akkor én három napig is képes vagyok másnapos lenni. Ilyen májat, ami nekem van, még egy szervkereskedő sem talál másnál! – Büszkén löki félre a barna hajtincseit, a frufruja igazán csinossá teszi, farmer sort van rajta, egy fehér, ujjatlan blúzzal párosítva.
Ezért a nőért még én is lennék leszbikus!
Apropó homoszexualitás, nem gondoltam volna Kristófról, hogy ő is olyan, mint azok a fiúk, akik irigyek a legjobb barátnőjükre, és azoknak a barátjuknak a kuksijára pályáznak.
Az élet igazán nagy móka mester!
- Megjöttünk!
Balatonmáriafürdő!
Ricsi csak mereven áll mellettem, miközben mindenki boldogan tekintget körbe, hogy találjon valami nyílt kutat, hogy ihassanak egy keveset.
- Hé, minden rendben van? – Finoman simogatom a karját, az álla megfeszül egy pillanatra az érintésemtől, ezért elhúzom a karom és szembe fordulok vele. – Hahó, jól vagy? - Csípőre teszem a kezem és felhúzott szemöldökkel nézem, ahogy üveges tekintettel néz a semmibe.
- Igen – szólal meg halkan. – Minden a lehető legnagyobb rendben van – erőltetett mosolyt biggyeszt az arcára, végül a többieket követjük és hallgatunk.
A hordozható hangfal halkan pityeg valaki táskájában: és a zene el is indul, méghozzá Eszter kezéből.
Shawn Mendes zenéje üvölt az utcában, a langymeleg szellő kellemesen cirógatja a bőrömet.
Leveszem a szandálom, feltolom a napszemüvegem: - Ez hihetetlen srácok! Nem hittem, hogy ez ekkora és ilyen nagy és fullos! – Elcsodálkozva nézem a patinás házat, ami kívülről hófehér, és vagy három, nagy párkánya is van.
Ámuldozva állunk ott. Kivéve Ricsit, akinek az így is erőltetett mosolya az arcára fagyott teljesen.
- Akkor ideje mulatni! – A srácok már a pólójukat vetik le, a lányok pedig még mindig sokk alatt állnak, hogy ez a hely mennyire király is!
- Ácsi! Előbb még fizetnünk kell az asszonynak! Aztán mehet a szórakozás!
És végül meg is jött az asszony, akinek fizettünk. Egy harminc éves korában járó nő, Renáta.
Miután mindent megbeszéltünk, a kulcsokat elkértük, elindultunk, hogy feltérképezzük a házat.
Meglepően nagy, és igényes, nem koszos, de még csak nem is büdös: egyszerűen tiszta és ápolt.
Sok esetben ez azért nem igaz a balatoni szállókra. De ez egy a kivételek közül.
A szobákat is felosztottuk, testvériesen megbeszéltük, hogy a lányok a lányokkal traccsolnak, a srácok pedig együtt vedelnek! És valljuk be: ez jobb megoldás, mint az, hogy vegyesen legyünk. Legalább is arra nézve, hogy Ricsi és én… nos, khm, hogy is mondjam…
Na, mind egy, a lényeg, hogy állati jó három napunk lesz, és én már várom, hogy belevethessem magam a Balaton, kék, fodrozott vizébe, hogy a napon lehessek és röplabdázhassak és szórakozhassak a csajokkal! Amúgy is, ennyi jár nekünk!
Élvezni akarom ezeket a napokat, ha akarja Ricsi, ha nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése